A borsodi 10. századi falu rekonstrukciója A borsodi település egy 10. századi előkelő, törzsfő, vagy nemzetségfő központja volt. A település házai leégtek. A házak romjai között talált nyílhegyek azonban arra engednek következtetni, hogy a tűzvész nem magától, hanem esetleg ellenséges támadás következtében keletkezett. A leégett falut lakói elhagyták, és nem is tértek többé vissza ide. A házak betemetődtek, és a falu helye is elfelejtődhetett az ispáni vár építésének idejére. Ha nem így lett volna, ásatásunkon nem találhattuk volna meg a házak teljes felszerelését. Az ép tárgyakat, különösen pedig a vaseszközöket bizonyosan összegyűjtötték volna, hiszen a vas az egész középkorban olyan értéket képviselt, amelyet még törötten is érdemesnek tartották őrizni, veszedelem idején pedig elrejteni.

A település házai és más objektumai a mai várdomb északi oldalán, helyezkedtek el. A későbbi sáncok alatt is megtalálhatók voltak. A feltárás során igen gazdag leletanyag, kerámia, mezőgazdasági eszközök, fegyverek, lószerszámok, egyszerű ékszerek, gabonamagvak, állatcsontok kerültek elő.

A Borsodon feltárt leletek alapján a kisrozvágyi Régészeti Parkban megépített boronaház A házak kivétel nélkül az egykori földfelszínen álltak. A legtöbb háznak 40x50 cm vastag, vörösre égett agyagomladéka volt, amelyben sok követ találtunk. Ebből valószínűnek látszik, hogy a házak alapozása agyagba rakott kőből lehetett. Falaik viszont fából készülhettek. Az egyik legjobb állapotban megmaradt ház azonban nem kő alapozású, hanem négy sarkán fatuskókra állított boronaház volt.

Ebben a faluban legalább két olyan ház állt, amelynek padlása is volt. Eddigi ismereteink szerint a korszak házai padlás nélkül, nyitott fedélszékkel épültek. Padlás jelentésű, „hiu” szavunk azonban ugor, vagy finnugor kori ősi örökségünk, így ismerete a honfoglalás körüli időszakban nem zárható ki. A borsodi házakat megelőzően padlásra utaló nyomokat máshol nem tudtunk megfigyelni. A padlás a későbbi évszázadokban is a paraszti lakóház szerves részét képezte. A kamrák mellett a legfontosabb tároló hely volt, ahol gabonát, élelmiszereket, gazdasági eszközöket tartottak.

A feltárt nemzetségfői lakóépület A kisebb házak mellett rábukkantunk egy agyagba rakott kövekkel megalapozott nagyobb lakóhelyre is. A kőalapú épület 5x5 méteres volt, 80 cm vastag alapfalai arra engednek következtetni, hogy vagy nem lehetett túlságosan magas, vagy fentebbi szintjei nem kőből, hanem ugyancsak fából készültek. Valószínű, hogy ez az épület a falu vezetőjének az otthona lehetett, még a többiben a közrendűek, a település vezetőjének emberei laktak. A leégett házakban mindenütt találtunk megszenesedett gabonamagvakat. A vizsgálat 120 növényfajtát különített el. Az előkerült leletek alapvetően két részre oszthatók. Az egyikbe az egykori környezet maradványai, a másik, jóval nagyobb mennyiséget képviselő csoportba, pedig a korabeli ember által termesztett növények emlékei tartoznak. Ez utóbbiak a gazdálkodásra, és táplálkozásra egyaránt világot vetnek. A tavaszi vetésű kapás-, és az őszi vetésű gabonagyomok a termesztett növényekkel kerültek a településre. Nagy számukból jelentős kiterjedésű szántóföldekre és kertekre lehet következtetni.

A termesztett növények között megtalálhatjuk a különböző gabonafajtákat, hüvelyeseket, kerti növényeket, termesztett gyümölcsöket, valamint az olaj és rostnövényeket. A szántóföldi és kerti növények mellett jóval kisebb szerepet játszottak a termesztett gyümölcsök. Az előkerült leletek közül tudatos termesztésre egyedül a szilvamagok utaltak.

Megszenesedett étel egy leégett házban Több házból is előkerültek megszenesedett ételmaradékok. Az egyik kemence mellett egy eldőlt cserépfazekat leltünk, amelyet színültig kitöltött a benne főtt, elszenesedett étel. Az ételmaradványt összetétele alapján – hús, hagyma, zöldség, liszt – az ős gulyáslevesnek tarthatjuk, és joggal tekintetjük a gasztronómiatörténet mérföldkövének. Nem kevésbé kuriózum ugyanennek a háznak egy másik ételmaradványa. Erdei gyümölcsökből, főként kökényből, vadalmából, vadkörtéből, vadrózsából, somból készülő lekvárféleség lehetett, amelyet mézzel édesítettek meg. A fentebbi leletek egyértelműen arra mutatnak, hogy a borsodi 10. századi faluban számtalan növény termesztésével foglalkoztak, sokoldalú gazdálkodást folytattak. Erre utalnak az előkerült mezőgazdasági eszközök is. Elsőként a két ekevasat kell kiemelnünk.

Ekevas A 10-11. századi magyar leletanyagban ritkán fordulnak elő mezőgazdasági eszközök. Az ekevasak előkerülése eleve feltételezi, hogy a borsodiak szarvasmarhát is tenyésztettek. A szarvasmarha ugyanis ebben az időben, de még ezt követően is sokáig, a földművelés igásállata volt. A szántás eszköze az ösztöke is, amely Borsodon ugyancsak napvilágot látott. A gabona betakarítására sarlók szolgáltak. Speciális fűvágó szerszám, a takarmánygyűjtés eszköze volt a rövid kasza, amelyből kettő is előkerült.

Az állattartás eszköze az itt talált birkanyíró olló is. Az állatcsontleletek azt bizonyítják, hogy legnagyobb számban szarvasmarhát tartottak. Ezt jócskán lemaradva követte a sertés, majd még kevesebb juh, és ló. A településen házi szárnyasok és kutyák is éltek még. Az itt élő magyarok távolról sem nomád, hanem nagyon is letelepült életmódot folytattak. A magleletek pedig egyértelművé teszik, hogy széleskörű növénytermesztési ismeretekkel rendelkeztek, és elsődleges megélhetési forrásuk az irtásos földművelés volt. Az őket körülvevő környezetre a már említett növényi maradékokon kívül a vadászott állatok csontjai is utalnak. Legnagyobb arányban vaddisznó, és gímszarvas csontok láttak napvilágot, de szép számmal vadászták az őzeket és a bölényeket is. A környék erdeiben éltek azonban más nagyvadak, így például őstulok, és barnamedve is. Borz, róka, hód, és mezei nyúl csak ritkán került az itt élők terítékére.

Forrás: Wolf Mária: A Borsodi Földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk. Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum, Edelény, 2008. Edelényi Füzetek 38.